Persze. Általában ugyan a párjuk miatt külföldre költöző férfiak és nők szoktak megkeresni, hogy segítsek nekik önmaguk újradefiniálásában, vagy, mert nem érzik jól magukat a bőrükben. Illetve azok az emberek is gyakran fordulnak hozzám, akik a visszaköltözésen gondolkodnak vagy nemrégiben költöztek vissza. Ők általában azért keresnek meg, mert vagy félelmeik, aggodalmaik vannak a visszaköltözéssel kapcsolatban, és esetleg nehezen tudják eldönteni, mi lenne a jó nekik, vagy, mert visszatérve nem találják a helyüket, és nem értik, hogy mi baj van velük.

Az, hogy kiemeltem ezt a két csoportot, ne tántorítson el, nyugodtan küldj egy üzenetet, ha hozzám fordulnál.

Én is megtapasztaltam, és a kutatásaimból is tudom, például, hogy néha milyen embert próbáló tud lenni egyedül megküzdeni a helyi viszonyokkal, akár csak idegen nyelven megszólalni, mennyire magányosnak, elveszettnek és kétségbeesettnek tudja érezni magát az ember, és mennyire újszerű kihívásai vannak a pártalálásnak egy eltérő kultúrában, vagy akár a családi kapcsolatok ápolásának is.
Ahogy azt is tudom, hogy a külföldön élés mint kontextus egészen új kihívásokat vet fel a munkakeresésben és állásjelentkezésben, a karrier újradefiniálásban, de akár a „Mihez kezdjünk magunkkal az életben?” – kérdéssel is, és fontos, hogy ennek a kontextusnak kellő hangsúlyt adjunk a válaszaink megtalálásában, és önmagunk eddigi erőfeszítéséinek az értékelésében, máskülönben esetleg téves következtetésekre juthatunk.
Nem is beszélve arról, hogy milyen fontos értékrendbeli dilemmákat vet fel a gyerekek más országban való nevelése és iskoláztatása, és milyen sajátos módon érinti őket és a szüleikkel való kapcsolatukat a külföldön való nevelkedés.
De ugyanígy felhozhatom az ún. Third Culture Kids sajátos világát (azok a felnőttek és gyerekek , akik a szüleik származásától eltérő kultúrában nevelkedtek a fejlődésük egy szakaszában), akik megint más kérdésekkel szembesülnek az életük során (úgy mint a gyökerek és a belső biztonság megtalálása, a változáshoz, stabilitáshoz és hierarchikus kapcsolathoz való viszony, önmaguk védelme, szeretete és képviselése).

A külföldön élésnek, tehát, mindenki számára lehetnek nehéz oldalai, ha úgy érzed, segítségre van szükséged, fordulj nyugodtan szakemberhez.

Ami és amikor az adott pillanatban neked a legfontosabb.

Ez, természetesen nagyon sokféle lehet. Felsorolok néhányat, amelyek a megfigyeléseim szerint gyakran előbukkantak a coaching - ülések során.

PÁRJUKAT KÜLFÖLDRE KÖVETŐKNÉL sokszor előkerül az önmagunkról való gondoskodás kérdése, a különböző technikák és módszerek, amelyekkel levezethetjük a stresszt, megnyugtathatjuk magunkat, illetve a feltöltődésnek a különböző módjai. Ehhez kapcsolódóan szóba szokott kerülni a kulturális sokk fogalma is, ilyenkor tényleges információt kapnak a hozzámfordulók a kulturális sokkal járó természetes érzelmi, kognitív és viselkedésbeli megnyilvánulásokról. Szinte mindig előkerül azonban a házastársak közötti kommunikáció, hiszen elengedhetetlen, hogy mellettünk tudjuk társunk támogatását és elfogadását, hogy együtt, családként találjunk megoldást az adott szituációra, ami az egyikünkkel történik, az a másikunkra is hatással van. Végül, de nem utolsó sorban gyakori téma még a múltbeli identitás és vágyak feltérképezése. Mindkettő jó alapot biztosít ahhoz, hogy a lehetséges, számodra vonzó (karrier-)identitásokat tudatosítsd és priorizáld (melyik az, amelyik elengedhetetlenül fontos a számodra, melyik az, amelyiket könnyebben el tudsz engedni) magadban, amelyeket, az adott ország munkaerőpiaci lehetőségéivel összevetve el fogod tudni dönteni, hogy milyen életet és karrier szeretnél magadnak a külföldön töltött időre.

VISSZAKÖLTÖZÉSEN GONDOLKODÓKNÁL gyakori, hogy azokra a szituációkra dolgoznak ki stratégiákat a hozzámfordulók, amelyektől a visszaköltözés előtt a legjobban tartanak, amelyek a legnagyobb szorongást okozzák a számukra. Megnyugtató tud lenni, ha a félelmek és a szorongások mögé tudnak nézni, és ha tudják, van eszköz és kontroll a kezükben még a legrosszabb forgatókönyv esetére is. Ezeken a coaching – alkalmakon sokszor az is szóba kerül, hogy mi az, amit esetlegesen elveszítenek, maguk mögött hagynak a visszaköltözéssel, és mi az pedig, amit nyernek viszont vele. Ez segít abban, hogy reális elvárásokkal vágjunk bele a költözésbe.

FRISSEN VISSZAKÖLTÖZÖTTEKNÉL gyakori az olyan coaching alkalom, amikor még a lezáratlan kapcsolatokkal foglalkozunk, legyen az párkapcsolati, baráti vagy munkajellegű. Hasonlóképp sokszor előkerül a visszatérési sokknak a témája (ami meglepő, de sokkal nehezebb, mint a kulturális sokk), hiszen fontos, hogy tudjuk, mely reakcióink szólnak a visszaköltözésnek, és melyek származnak tőlünk. Sokaknál van szükség az öngondoskodási stratégiák az új szituációhoz való igazítására, valamint a hazai kapcsolatainak az átrendezésére, van, akinek szüksége van arra, hogy megtalálja magában azokat az erőforrások, amelyek megadják számára a bátorságot, hogy nemet mondjon néhány régebbi kapcsolatára, és hogy igent mondjon újak kialakítására, amelyek jobban megfelelnek a jelenlegi, új identitásának. Akiknél ezek az alapok már biztosítva vannak, azok általában egy új cél, küldetés, karrierpálya, amelyben ki tudja aknázni a külföldön szerzett tapasztalatait, megtalálása miatt szoktak megkeresni.

Abban, hogy ahogy az előző kérdésnél is láthattad, több és más témákat is magában foglal, attól függően, hogy éppen mire van szükséged a továbblépéshez.

Egy külföldre költözés vagy onnan visszaköltözés nemcsak a munka terén állít kihívásokat elénk, ha az élet más területén is, mint például az általános jól-létünk és harmóniánk, párkapcsolat, családi- és baráti kapcsolatok.

 

Csakis onnan, hogy kipróbálod.

Fontos, hogy mielőtt belevágunk a coaching-folyamatba, megbizonyosodjunk arról, hogy sikeres lehet az együttműködésünk, ezért a coaching – folyamatot megelőzi egy bevezető, szerződéskötő – alkalom, amelynek az ára alacsonyabb, mint a többi találkozóé (11.000 Ft).

Ezen az alkalmon elmondhatod, hogy mi az a téma, ami foglalkoztat téged, jobban megismerhetsz engem, a működési stílusomat, és én is többet megtudok rólad. Másrészt megismertetlek majd a coaching keretrendszerével is, így, közösen, el tudjuk majd dönteni, hogy együtt dolgozunk-e, és te is el tudod majd dönteni, hogy vállalod-e a coaching működési kereteit.

Előfordulhat, hogy nem én vagyok az az ember, aki segíteni tud neked, ez esetben tovább foglak irányítani másokhoz.

És az is előfordulhat, hogy én csak egy bizonyos témában tudlak segíteni, a további kérdésekben pedig más szakembereket fogok javasolni neked.

Illetve olyan szituáció is előállhat, hogy még nem vagy kész a változtatásra (ehhez idő kell, amit fontos tiszteletben tartani). Ez esetben vagy nem érintjük a számodra még érzékeny területeket, és csak akkor és olyan tempóban vesszük majd elő őket, amikor már biztonságosnak érzed a velük való foglalkozás, vagy, ha a coaching fő témájával kapcsolatban van ellenállásod, azt fogom inkább javasolni, hogy várjunk a coaching folyamattal, addig amíg elég erőt és motivációt nem érzel magadban hozzá. Ez a javaslat nem ellened szól, inkább az vezérel, hogy tiszteletben tartsam a saját munkám értékét is, és a te a jelenlegi pozíciódat is a változási folyamatban.

Ahogy láthatod, komolyan veszem az első, bevezető alkalom szerződéskötő jellegét, és csakis olyan coaching – folyamatra szerződök, amelynél biztosan látom a sikerességhez szükséges feltételek meglétét.

Összegyűjtöttem néhány visszajelzést, amelyeket mások a velem való coaching-gal kapcsolatban szoktak említeni, de ha bővebb visszajelzésekre vagy kíváncsi, kérlek, kattints ide, a referencia-oldalra.

Amit mások kaptak a coachingtól:

  • Egy társat. Nem érezték többé egyedül magukat, nem kellett egyedül végigcsinálniuk az útkeresés és a beilleszkedés folyamatát.
  • Sokféle perspektívát. Sokszor meglepődnek azon, hogy van valaki, aki a külföldönélést kutatja, tanítja, átélte és coach képzettsége is van.
  • Megértést és elfogadást.
  • Inspirációt és bátorítást.
  • Ideális, biztonságos hátteret a döntéseik meghozására és a szükséges lépések megtételére.


A változás, amelyet mások tapasztaltak magukon a coaching hatására:

  • Megnyugvás és belső harmónia, egyfajta minden rendben van érzés. A „felesleges” stressz lekerül a válladról, így csak azokkal a kihívásokra kell megoldást találnod, amivel tényleges szükséges foglalkoznod, a többivel, nem.
  • Tisztánlátás. Tisztába jöttek azzal, hogy mit szeretnének igazán, ha minden külső elvárástól és belső akadálytól megtisztítják a képet.
  • Energetizálva vágtak neki a szükséges lépések megtételének, az új cél és karrier kialakításának.

Coachingot online és személyesen is szoktam tartani.

Online coachingnál Skype-ot szoktam használni, illetve az Unión belül a telefon is működhet. Megbeszélünk egy időpontot, amikor Skype-on vagy telefonon felhívlak. Ha pedig véletlenül megszakad a vonal, újrahívlak.

Személyesen Bécsben, Ausztriában és Budapesten, Magyarországon szoktam dolgozni.

Általában 60 perces egy coaching – ülés, de ha éppen úgy jön ki egy téma lezárása, akkor előfordul, hogy valamivel rövidebb vagy hosszabb ideig tart, ezért azt szoktam javasolni, hogy 75 percet foglaljanak le a naptárjukban.

 

Első, bevezető alkalom: 11.000 Ft

További alkalmak ára: 25.000 Ft/alkalom (egy alkalom 60 – 75 perc hosszúságú)

Intenzív együttműködésre (csomagra) való szerződés esetén: 20.000 Ft/alkalom.

Ez az ár magában foglalja az együttműködés időszaka alatti korlátlan e-mailen keresztüli támogatást is, de nagyobb elköteleződést igényel tőled a céljaid eléréséért.

 

Személyes coaching alkalomnál lehetőség van készpénz-fizetésre, átutalásra és Paypal-on keresztüli fizetésre is.

Online coaching-nál átutalással, Paypal-lel működik a fizetés.

Kérlek, ha az átutalást vagy Paypal-t választod, a coaching - alkalom előtt legalább 48 órával utald át az összeget. Néha bizonytalan, hogy mennyi idő alatt érkezik meg az utalás, ezért, ha az utolsó pillanatban utalsz, vagy bizonytalan vagy, hogy megérkezik-e az összeg a coaching – alkalomra, küldd át e-mailen vagy hozd magaddal az utalás igazolását, ellenkező esetben nem tudjuk elkezdeni a coaching ülést.

Ha a megbeszélt alkalom előtt legalább 48 órával mondod le, akkor semmi, küldesz nekem egy e-mailt, és megbeszélünk egy új időpontot.

Ha kevesebb, mint 48 órával mondod le a coachingot, akkor, ugyanúgy felszámításra kerül a coaching ára, mintha megtartottuk volna az alkalmat.

Írhatsz nekem a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, vagy a lenti mezők kitöltésével is eljuttathatod hozzám az üzenetedet.